- Ez a nap egyszerre az emlékezés és az erő napja. Emlékezünk a veszteségre, de közben azt is ünnepeljük, hogy a magyar nemzet túlélte a történelem viharait. Azt ünnepeljük, hogy a magyarság nem pusztán államhatárok által meghatározott közösség, hanem lelki, kulturális és történelmi egység - hangsúlyozta felszólalásában Horváth László. A polgármester felhívta rá a figyelmet, hogy a nemzetek ereje nem kizárólag gazdasági vagy katonai hatalmukban rejlik, a valódi erő a közösségben van.
- Abban a képességben, hogy az emberek képesek-e összetartani, képesek-e megőrizni értékeiket és képesek-e a nehézségek közepette is hinni a jövőben – fűzte hozzá, majd megjegyezte: a magyar nemzet története ennek a hitnek a története.
"Mohács után, a szabadságharcok bukása után, Trianon után és a huszadik század megpróbáltatásai után is talpra álltunk. Mert mindig voltak olyan emberek, akik nem engedték kihunyni a reményt. Akik továbbadták a nyelvet, a kultúrát, a hitet és a hazaszeretetet a következő nemzedékeknek."
Az ünnep beszédet követően Nyiri László és Martus Éva játszott gyimesi dallamokat (közreműködött Szalontai Nóri), majd Zombori László a Zsámbéki Hagyományőrző Baráti Kör vezetője József Attila Ős patkány terjeszt kórt című versét olvasta fel.
Matyó Lajos tiszteletes a közelmúltbeli délvidéki utazását és az egyre elnéptelenedő falvakat felidézve arról beszélt, hogy nagyon fontosnak, illetve becsülendőnek tartja a szórvány magyarság kitartását, ami tiszteletet érdemel.
Holnapy Dénes Márton atya a közös ima előtt felidézte a Premontrei Rend történetét. 1130-ban Váradhegyfokon alapította a rend az első magyar apátságot, aztán a középkorban 40 körüli monostor népesítette be az országot, melyekből a török hódoltság után mindössze kettő maradt. Azt is megemlítette, hogy a trianoni döntés után a rend három gimnáziuma Kassán, Rozsnyón és Nagyváradon is a határon kívülre került.100 rendtárs maradt munka nélkül és kitoloncolták őket a mai Magyarország területére. A békés együttélés fontosságát hangsúlyozva megjegyezte, hogy minden méltánytalanságnál fontosabb az a méltóság, amit a hitünk által kaptunk.
Az ünnepség végén koszorút helyezett el az emlékműnél Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Hagyományőrző Baráti Kör.
(Fotó: Fejér János)
Utoljára frissítve: péntek, 05 június 2026




