wrapper

Aktuális

A történelmi tragédia kapcsán a Kitelepítési Emlékműnél április 5-én beszédet mondott Bechtold János a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár. Az ünnepségen Zsámbéki Német Nemzetiségi Kórus előadásában hallhatunk német dalokat Sax Norbert zenei kíséretével, majd a Zichy Miklós Általános Iskola tanulóinak műsora következett.
Bechtold János emlékeztetett, hogy a sváb telepesek az ország felépítéséhez nagyban hozzájárultak, hiszen a környéken és még oly sok helyen az országban a domboldalakra szőlőt ültettek, földet műveltek, lecsapolták a mocsarakat, mezőgazdasági termelést folytattak és az évszázadok alatt takaros kis házakat, iskolát, kőtemplomot építettek.
„Kőtemplomot és iskolát csak az épít, aki nem átmeneti tartózkodási helynek, hanem a hazájának tekinti a környéket, ahol él. Kultúrájuk, énekeik és hagyományaik beivódtak az életünkbe, épített és tárgyi örökségük pedig a mai napig jelen van Zsámbékon is. Dolgos, fegyelmezett életvitelük ma is tanulságos az utókor számára. Sváb nemzetiségűek, ugyanakkor jó magyarok voltak. Nem is értették mi az a községházára kifüggesztett névsor.”
Az NNÖ elnöke felidézte 1946 április 5-én indult a zsámbéki svábokat kitelepítő első transzport a herceghalmi vasútállomásról, amit még három követett: április 7-én, 8-án és 13-án. A kitelepítés összesen 3700 embert, a falu akkori lakosságának 91 százalékát érintette.
Bechtold János hangsúlyozta: erre a mi számunkra hál istennek ismeretlen és felfoghatatlan eseményre emlékezünk ma, rójuk le hát a tiszteletünket őseink, a kiűzöttek előtt! - Emléküket pedig megőrizzük a jóistent arra kérve, hogy ember az emberrel ilyet soha többet ne tegyen - zárta gondolatait a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár megemlékezésében kiemelte, hogy néhány évtizeddel ezelőtt ez idő tájt még április 4-ét kellett ünnepelni a hamis felszabadulás ünnepét és senki nem tanította nekünk, hogy ezen dátumot követően néhány hónappal milyen gaztetteket követtek el sváb embertársainak, hű magyarokkal szemben, akik mit sem tehettek a második világháború során elkövetett bűnökről.
- Gyalázat, hogy miközben a svábok évszázadokon keresztül szorgalmukkal, kitartásokkal csak hozzá adtak nemzetünk és országunk építéséhez, mégis mások bűnei miatt embertelen módon megbüntették őket – jelentette ki az államtitkár.
„Ez a szörnyű tragédia teljességgel elfogadhatatlan. Nekünk pedig kötelességünk újra meg újra fejet hajtani a halálos áldozatok előtt, azok előtt a svábok előtt, akiket a Gulágra vittek és azok előtt is akiket kitelepítettek, elüldöztek hazájukból.
Fontos mindezekről megemlékezni évről évre, hogy a történelem ismerete segítségével a jövőben elkerüljük azokat a hibákat, amiket már korábban elkövettek. Idézzük fel újra meg újra, hogy a nagyhatalmak miként használják ki a kisebb nemzeteket. Feladatunk, hogy minden egyes alkalommal figyelmeztessük magunkat a békességre.”
Végezetül Soltész Miklós megköszönte mindazoknak a kitartását, aki megőrizték a sváb szokásokat, kultúrát, nyelvet és tovább adták a gyermekek számára.

Végezetül a Kitelepítési Emlékműnél koszorút helyezett el a Zsámbéki Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőivel közösen Soltész Miklós államtitkár, majd Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő, Rierpl Erika , az ÉMNÖSZ elnökségi tagja, Herr Tamás Pest Vármegye Német Önkormányzat képviselő-testületének tagja, Zsámbék Város Önkormányzata nevében Horváth László polgármester úr és képviselőtársai, valamint a Perbáli Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, illetve a Zichy Miklós Általános Iskola diákjai és vezetősége.



Utoljára frissítve: hétfő, 07 április 2025

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria