wrapper

Aktuális

A Magyar Református Egyház Országos Óvodaprogramjának keretében megvalósult beruházás keretében három csoportszoba, tornaszoba, játszóudvar és a kiszolgálóhelyiségek is épültek.
Az átadás előtt tartott istentisztelet során Matyó Lajos lelkipásztor elmondta, hogy a Csillagvilág Óvoda új épületének teljes költsége 766 millió Ft volt és a Magyar Református Egyház Országos Óvodaprogramjának keretében valósult meg. Három csoportszoba, tornaszoba, játszóudvar és a kiszolgálóhelyiségek is épültek. 2019-ben kezdődött a tervezés, 2021 augusztusában kezdődött a kivitelezés és most 2023 nyarán elkészült és a működéshez szükséges engedélyeket is megkapta.

„A gyermek ajándék istentől kapjuk, vigyázzunk rá! Istennek hála óvodák iskolák épülhetnek a környéken, mert egyre több a gyermek – jegyezte meg Matyó Lajos, aki hozzátette: „szeretnék köszönetet mondani Magyarország Kormányának a forrás biztosításáért, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek, a Zsinati Projektirodának, Zsámbék Város Önkormányzatának, a kivitelező cégnek és a szülőknek, valamint nagyszülőknek a türelmükért.”

A Református templom mellett épült új óvoda kapcsán T Major Kriszta pótpresbiter - aki építészként tervezte és végig kísérte az épület megépítését a gondolat felmerülésétől a mai napig - elmondta: „az új óvodai elhelyezkedése ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna, mert így méltán kifejezi azt az erős kapcsolatot, köteléket ami az óvoda és a Református Gyülekezet között van”.

Horgos Zsolt alpolgármester örömét fejezte azzal a jelenséggel kapcsolatban, hogy egyre több gyermek születik Zsámbékon. Hozzátette „nekünk hatalmas gondot is levett a Református Egyházközség részben a vállunkról, hiszen kötelező önkormányzati feladat az óvodai ellátás biztosítása. „Ezúton is szeretném megköszönni a kormányzatnak és a Református Egyháznak, hogy lehetővé tették ennek az új óvodai épületnek a megépítését és külön megköszönni a tervező, illetve a kivitelező cégnek a munkáját. Illetve kiemelten szeretném megköszönni Matyó Lajos lelkész úrnak és az Egyházközségnek ezt az óvodát, mert pontosan tudjuk, hogy maga a beruházás is mekkora feladat és a működtetés is milyen áldozatot kíván. Ránk számíthatnak, amiben tudunk segítünk a jövőben” – mondta az alpolgármester.

- Úgy látom ez az óvoda mosolyt csal sok kislány és kisfiú arcára és ha ez így van, akkor már úgy mehetünk ma haza, hogy ma tettünk valami fontosat – kezdte köszöntőjében Menczer Tamás a térség országgyűlési képviselője, majd hozzátette: a kormánynak stratégiai célja a családok támogatása és ezáltal lehetővé tenni, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek. „Azt kívánjuk elérni, hogy lehetőség szerint anyagi akadálya a gyermekvállalásnak ne legyen.”

Az államtitkár ismertette, hogy van egy együttműködés a Magyarország Református Egyház és a Magyar Kormány között, amelynek értelmében a felekezet országos óvodaprogramját összesen 40 milliárd forinttal támogatja. Ennek keretében 51 településen 71 fejlesztés valósult meg. „3200 új óvodai férőhelyet építünk / építettünk, amely kapcsán 500 új munkahelyet hoztunk létre és 200 csoportszoba újult meg.”

- A nemzeti-, a vallási-, a kulturális- és a családi közösség nem megköt, hanem megtart, éppen ezért ezeket meg kell őrizni, nem szétrombolni. A közösség mindig erős és a közösség részeként az egyén is mindig erősebb és boldogabb – hangsúlyozta Menczer Tamás.
„Szeretném mindenkinek köszönetemet és elismerésemet kifejezni, akik részt vettek ebben a munkában, sok sikert kívánok a nevelőknek és sok élményt, valamit örömöt a gyermekeknek és ezáltal a szülőknek is" - zárta gondolatait az államtitkár.


Utoljára frissítve: hétfő, 04 szeptember 2023

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria