wrapper

Aktuális

2016. augusztus 20-án városszerte számos rendezvény várta az érdeklődőket.

Már augusztus 19-én megkezdődtek az ünnepi előkészületek Zsámbékon. Az Aranykor Nyugdíjas Egyesület idén is teljesítette vállalását és nemzetiszínű szalaggal díszítették fel az új kenyereket. A Romtemplomban tartott ünnepi szentmise után, Horváth László polgármester átadta a 2016-os ünnepi kitüntetéseket. A testvérvárosi program keretében erdélyi és lengyel vendégeket is üdvözölhettünk a jeles eseményen. Eközben a focipályán is zajlottak a rendezvények, gyermekprogramok és koncertek, bemutatók várták a közönséget. Este hatkor ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták az új műfüves focipályát, a szalagot Csenger Zalán Zsolt, Horváth László és Bors Attila a Zsámbék SK elnöke vágta át. Este a tűzijáték fényei világították be rövid időre a várost, de a Romtemplom díszkivilágítását még másnap reggelig is meg lehetett csodálni.

Kitüntetettjeink 2016-ban: a Pro Urbe Díjat Sándor Antal szobrászművész vehette át, a Zsámbék Kultúrájáért Díjat Vizeli Judit, Pedagógiai Díjat Tamás Margit, Köz Szolgálatáért Díjat a Zsámbéki Városőrség Polgárőr Egyesület tagsága kapta. Közösségi munkájáért oklevélben részesült Anne és Hubert Mesters, valamint Heim László.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!


Utoljára frissítve: szerda, 31 augusztus 2016

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria