wrapper

Aktuális

Immár tizedik alkalommal köszönte meg egy ünnepi vacsora keretében Zsámbék Város Önkormányzata a gyermeknevelők, óvónők és tanárok egész éves munkáját pedagógusnap alkalmából a művelődési házban.
Horváth László köszöntőjében arról beszélt, hogy Zsámbék településméretéhez képest igen nagy számú oktatási-nevelési intézmény működik a városban. A polgármester örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a számuk csak gyarapodott. - Bölcsődétől a középiskolákig járhatnak helyben a gyermekeink a koruknak megfelelő intézménybe, sőt válogathatnak is – emelte ki.
Horváth László a zsámbéki polgárok és az önkormányzat nevében megköszönte a város intézményeinkben dolgozó több mint 150 pedagógusnak az egész évben végzett munkáját, majd az idén nyugdíjba vonuló kollégák külön ajándékot vehettek át.
A Benedekék Falodája által készített sültes tál elfogyasztása előtt Fényes Eszter énekelt válogatást Rimóczi-Forró Csengele zongorakísérete mellett, többek között Cserháti Zsuzsa, Karády Katalin, Szabó Balázs és a Bergendy-együttes dalaiból. Külön köszönet a Premontrei Szakképző Technikum diákjainak, akik felszolgáltak az este folyamán.

Nyugdíjba vonulásuk kapcsán Zsámbék Város Önkormányzata ajándékban részesítette a következő pedagógusokat: a Zichy Miklós Általános Iskolából Hegedűs Ibolya, Sturcz Attiláné, Szikszai Sándorné, Kása Lajosné és Rimóczi Lajosné; az Apróka Bölcsödéből Simon Magdolna; a Premontrei Szakképző Technikumból Hencz László, Kristály István; illetve a KSZJ Iskolaközpontból Tamás Kinga.



Utoljára frissítve: hétfő, 15 június 2026

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria