Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a „Mány I. – dolomit” védnevű bányatelken üzemelő külszíni bánya működtetésével és felhagyásával kapcsolatos tevékenység végzésére vonatkozó 17439/2015; 72482/2015, valamint FE08/KTF/478-1/2020. számú határozatokkal módosított 21143/2010 ügyszámú és 70665/11 iktatószámú környezetvédelmi működési engedély módosítása tárgyában környezetvédelmi közigazgatási hatósági eljárás indult. Az eljárással kapcsolatos részletes tudnivalókat, valamint a kapcsolódó iratokat a mellékelt dokumentumok tartalmazzák.
A teljes eljárás ügyintézési határideje:
1. A tárgyi eljárás megindulásának napja az Ákr. 37. § (2) bekezdése szerint: 2024. március 19.
2. Az ügyintézési határidő a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 91. § (1) bekezdése alapján 105 nap.
Az érintettek a kérelembe, valamint annak mellékleteibe a közleményben megjelölt elektronikus címen, továbbá Zsámbék város honlapján tekinthetnek be.
Tájékoztatjuk a T. Érintetteket, hogy a kérelem tartalmára vonatkozóan a környezetvédelmi hatóságnál észrevételt tehetnek.
A jelen ügyben érintett az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akire vagy amelyre a környezeti hatásvizsgálati eljárásban hozott döntés kihat vagy kihathat, valamint aki vagy amely szervezet az eljárásban hozott döntésben egyébként érdekelt.
A dokumentáció elérhetősége:
https://kormanyhivatalok.hu/dokumentumtar?combine=dolomit&forras=107&kozzeteve=All
fe_ktf_6824_2_2024_honlap-tajekoztatas-1_alairt.pdf
Many_I_KvMe_M_helyszinrajz_2024_03.pdf
Many_I_KvMe_M_kornyezetvedelmi_hatasterulet_2024_03.pdf
Many_KvME_M_2024_03.pdf
Many_KvME_M_kisero_2024_03.pdf
Kép forrása: www.green.it
Utoljára frissítve: kedd, 30 április 2024