wrapper

Aktuális

Szeptember 24-én ünneplőbe öltöztek a zsámbékiak ismét.
Harmadik alkalommal rendeztünk Szüreti lovas felvonulást és bált. Idén 28 feldíszített lovashintó és több, mint 60 ló vonult végig városunk utcáin, és a hagyományoknak megfelelően a hintók utasai, a különböző megállókban, zenével és tánccal szórakoztatták a közönséget. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb embert megmozgató rendezvényünk volt ez, mert a város apraja-nagyja már napokkal, sőt hetekkel előtte készült a nagy eseményre. Sokan szüreti utcadíszeket készítettek, táncokat, énekeket tanultak be külön erre az alkalomra. A város bekötőútjai mellet és a főtéren felállított szalmabála babák – melyeket Lőkös Mária öltöztetett fel – hívogatták az érdeklődőket a rendezvényre. A gyönyörű szüreti koronát a Zsámbéki Tánc Sport Egyesület seniorjai készítették el Sütőné, Irénke néni irányításával.
A fő szervezők Balázs Csilla Mónika, Lovász József és a Zsámbéki Önkormányzat igazán elégedettek lehettek, mert a város, szinte minden civil szervezete és művészeti csoportja képviseltette magát a rendezvényen. A fellépők és felvonulók között volt a Höcögő Néptáncegyüttes, a Lochberg Regionális Tánccsoport, a Csisergők, a Zsámbéki Nótaszeretők Társasága, a Szivárvány Tánccsoport, a Zsámbéki Hagyományőrző Baráti Kör, a Zsámbéki Keszkenő Népdalkör, a Református Egyházközség képviselői, a Töki Nosztalgia Társaság, a Zsámbéki Tánc Sport Egyesület, Zsámbék Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, a Töki Lovas Sport Egyesület. A zenét Sándor Dezső és zenekara, valamit a Schwovischi Baum szolgáltatta. Idén a bírót és a bírónét, Jánossy Attila és Szendi-Joó Petra személyesítette meg.
Az esti bált Horváth László polgármester nyitotta meg és Csenger-Zalán Zsolt is üdvözölte az ünneplőket. Lovász József fáradhatatlan munkáját Balázs Csilla Mónika intézményigazgató köszönte meg a lakosság nevében és egy szőlőprést formázó grillázstortát adott át neki, melyet most is, mint már oly sokszor, a Grillázskirálynő címet is elnyert Bali Éva és családja ajánlotta fel.


Utoljára frissítve: csütörtök, 20 október 2016

Impresszum

A www.zsambek.hu oldalain található tartalom Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbéki Polgármesteri Hivatal tulajdonát képezi. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a weboldal egészének vagy részeinek bármilyen formájú közzététele, sokszorosítása, terjesztése, forgalomba hozatala.

Látnivalók

Barokk Templom
A Keresztelő Szent János ...
Bonzsák Kocsiszín Galéria
Rendszeres kiállítások, ...
GOKART
A zsámbéki Driving Camp ...
Helytörténeti Tűzoltó Kiállítás
Kedves Érdeklődők! A ...
Immaculata-emlékoszlop
Az emlékmű mai formájában nem ...
Józsefvárosi pinceterület
Összefüggő zöld sziget Zsámbék ...
Lámpamúzeum
Lámpamúzeum a Guiness rekorder ...
Pestis Kápolna
Zsámbék határában az Angyal ...
Romtemplom és Kőtár
Zsámbék egyedülálló ...

Zsámbék anno - galéria